Tanzániában 120 törzs él egymás mellett békességben, ápolva a saját hagyományaikat és tiszteletben tartva másokat. Ez az egyetlen afrikai ország ahol minden egyes törzs képviselteti magát a parlamentben. Tanzánia kezdetben német gyarmat volt, innen származnak a jó söreik, később az angolok gyarmatosították őket, meghonosítva a fordított közlekedést, az oktatási rendszert és ők ismerték fel elsőként az országban rejlő óriási természeti erőforrást. Mára a nemzeti parkok összterülete Belgium területével egyezik meg. 1961-óta önálló demokratikus állam, ötévenkénti választással és Afrika politikailag legstabilabb állama.
A békés együttélésnek Mta Wa MBu (Moskito River) városkában magunk is szemtanúi lehettünk, ahol egy cultural walk keretében különféle törzshöz tartozó embereket (chaga, mozambic, massai, sukuma) látogattunk meg az otthonaikban. Röviden elmondták a történetüket, származás, életforma stb, a legtöbb helyen még a tradicionális ételeket is megkóstolhattuk.
Chaga törzsnél megmutatták a banánsör készítésének módját, ami tradicionálisan női tevékenység, s bár Achmed (Basecamp) figyelmeztetett, hogy semmi esetre se kóstoljuk meg, az orrom alá tolt poharat már nem lehetett visszautasítani. Iható volt.
A Sukuma törzs eredetileg a Viktória-tótól származik, a kormány 2-3 generációval korábban kényszerrel telepítette őket az ország különféle pontjaiba, mivel minden más törzsnél magasabbak és erősebbek, ezért előszeretettel sorozták be őket. Ma a katonaság és a rendőrség 75%-ban Sukumákból áll. Eredetig állattartó népek, ezért az államtól földet és afrikai teheneket (púpos) kaptak. A maszájok viszont folyton ellopták tőlük a teheneket, mondván az afrikai tehenet „haza viszik” ahova tartozik, emiatt kezdtek el európai fajtákat zárt térben tartani.
Útközben rengeteg aranyos gyerekkel találkoztunk, mind tollat kért tőlünk. Mivel előre megkértek, hogy se édességet, se tollat ne adjunk a gyerekeknek, a túra végén adtunk pénzt a vezetőnknek, hogy az iskola számára vásároljanak pár tollat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése