Itt létünket nem igazán lehet turisztikai jellegű utazásnak tekinteni. A szudáni családok hétköznapi életét élve sok meglepő dologban volt már részünk és a ma esti érdekesnek ígérkező lánykérés is érdemel pár szót.
Aymen unokatestvérem komoly döntést hozott, 2 évi ismeretség után elérkezettnek látta az időt, hogy feleségül kérje szíve választottját. Eddig rendben is lennének a dolgok, DE azt azért tudni kell, hogy itt igen komoly anyagi és családi feltételei vannak a nősülésnek. Először is meg kell nyerni a család támogatását, ami nem egyszerű egy olyan helyen, ahol a házasságok családok közötti megállapodások szerint köttetnek. Tehát elfogadtatni egy olyan lányt és családját, akit a fiú családja nem ismer(!) nehéz ügy. Ezek után nem meglepő, hogy a hír okozott némi felbolydulást a családban, ki-ki ellene, ki-ki mellette foglalt állást. Mohamed nagybátyám felvilágosult gondolkodását dicséri, hogy az ellen érveken felülemelkedve támogatta Ayment a nősülési törekvésében, és ez kellett ahhoz hogy mi (az egész család) leánykérőbe induljunk.
Kérdezősködtem, hogyan zajlik egy ilyen esemény, melyek a hagyományos elemek. Megtudtam, hogy ilyenkor a család legidősebb női és férfi tagjai valamint a vőlegény rokonai (jelen esetben 15 fő) delegációként elmennek a leendő ara családjához, ahol megbeszélik, hogy van-e a házasságnak akadálya, megegyeznek az anyagiakban, és ha minden simán ment, akkor még aznap megkötik a házasságot a mecsetben, a rendes esküvőt pedig később tartják meg.
Az is kiderült továbbá, hogy ma este mi -az előbb leírtaktól eltérően- csupán az eljegyzést vagyunk hivatottak kijárni a fiatalok számára. E tény ellen van a fiú néhány családtagja is és az is kérdéses, hogy a lány családja bele egyezik-e ebbe a forgatókönyvbe.
Maga a látogatás informális eseménynek indult. Egy előzetes megbeszélés a két család között (akik ugyebár most ismerik meg egymást), hogy a fenti feltételekkel adják-e a lányt? Ha ma zöld jelzést kapnak a fiatalok, akkor később meg lesz a hivatalos leánykérés is.
Ehhez képest, amikor megérkeztünk a ház úgy fel volt díszítve, mint egy karácsonyfa, a szomszédok tudtára adva, hogy itt ma lánykérés lesz. A kertben felszoknyázott székek, körasztalok esküvőkre hajazó terítéssel és fekete-fehérbe öltözött pincérekkel. Beljebb érve megláttam az open buffe-t is. Meg is lepődtem, hogy ilyen itt egy informális találkozó…
Bent természetesen én a nőkkel, Andor a férfiakkal foglalt helyet. A női szalonban megindult a beszélgetés és ez elmeadhatatlan cukorka kínálás. Magáról az esküvőről csupán mellékesen esett szó és hamar visszatértek a ki-kinek a rokona közkedvelt témához. Az érdemi megállapodás természetesen a férfiak között született, erről Andor tud beszámolni. Az édességek és juice után (amikor már egy falat sem ment le a torkomon) átvittek a büféhez vacsorázni. Egészen a vacsora végéig maga a leendő ara nem is mutatkozott. Külön kérésre és csupán 5-10 percre jött elő megmutatni magát, és ez volt az est záróakkordja.
A megállapodás
A megérkezésünk után a szokásos férfiszalon balhé következett. A helyfoglalás, majd cukorkakínálás után, én (Andor) voltam az érdekes. A honnan jöttem és egyéb hasonló dolgok után mindenki bemutatkozott, és közösen köszöntötték egymást a férfiak. A mellettem ülő leendő vőlegény ilyenkor meg sem szólal, azt hiszem nem is tudott volna úgy izgult. A két családfőn kívül legfőképp az öreg, tisztelt rokonok voltak jelen, hihetetlen tiszteletet és energiát sugárzó megjelenésesükkel, a hagyományos szudáni öltözetben. A mennyasszony apja beszélt hosszan a többiek bólogattak és a végén allah-ra megesküdve, szentesítették a megállapodást. Kézfogások, gratulációk után következett az elmaradhatatlan evés. Az egész ceremónia 10 percig tartott.
A vőlegény remegő kézzel írta mellettem az sms-t, a mellettünk lévő szobában bujkáló mennyasszonynak, hogy minden rendben, megszületett a megállapodás. Az egész megállapodás valóban nagyon komoly és fontos ceremónia volt. Mindkét család gazdag, óriási hagyományokkal rendelkezik és véleményem szerint ezzel az esküvővel mindenki jól jár. Ja, a mennyasszonyt a férfiak természetesen nem láthatták…
Aymen unokatestvérem komoly döntést hozott, 2 évi ismeretség után elérkezettnek látta az időt, hogy feleségül kérje szíve választottját. Eddig rendben is lennének a dolgok, DE azt azért tudni kell, hogy itt igen komoly anyagi és családi feltételei vannak a nősülésnek. Először is meg kell nyerni a család támogatását, ami nem egyszerű egy olyan helyen, ahol a házasságok családok közötti megállapodások szerint köttetnek. Tehát elfogadtatni egy olyan lányt és családját, akit a fiú családja nem ismer(!) nehéz ügy. Ezek után nem meglepő, hogy a hír okozott némi felbolydulást a családban, ki-ki ellene, ki-ki mellette foglalt állást. Mohamed nagybátyám felvilágosult gondolkodását dicséri, hogy az ellen érveken felülemelkedve támogatta Ayment a nősülési törekvésében, és ez kellett ahhoz hogy mi (az egész család) leánykérőbe induljunk.
Kérdezősködtem, hogyan zajlik egy ilyen esemény, melyek a hagyományos elemek. Megtudtam, hogy ilyenkor a család legidősebb női és férfi tagjai valamint a vőlegény rokonai (jelen esetben 15 fő) delegációként elmennek a leendő ara családjához, ahol megbeszélik, hogy van-e a házasságnak akadálya, megegyeznek az anyagiakban, és ha minden simán ment, akkor még aznap megkötik a házasságot a mecsetben, a rendes esküvőt pedig később tartják meg.
Az is kiderült továbbá, hogy ma este mi -az előbb leírtaktól eltérően- csupán az eljegyzést vagyunk hivatottak kijárni a fiatalok számára. E tény ellen van a fiú néhány családtagja is és az is kérdéses, hogy a lány családja bele egyezik-e ebbe a forgatókönyvbe.
Maga a látogatás informális eseménynek indult. Egy előzetes megbeszélés a két család között (akik ugyebár most ismerik meg egymást), hogy a fenti feltételekkel adják-e a lányt? Ha ma zöld jelzést kapnak a fiatalok, akkor később meg lesz a hivatalos leánykérés is.
Ehhez képest, amikor megérkeztünk a ház úgy fel volt díszítve, mint egy karácsonyfa, a szomszédok tudtára adva, hogy itt ma lánykérés lesz. A kertben felszoknyázott székek, körasztalok esküvőkre hajazó terítéssel és fekete-fehérbe öltözött pincérekkel. Beljebb érve megláttam az open buffe-t is. Meg is lepődtem, hogy ilyen itt egy informális találkozó…
Bent természetesen én a nőkkel, Andor a férfiakkal foglalt helyet. A női szalonban megindult a beszélgetés és ez elmeadhatatlan cukorka kínálás. Magáról az esküvőről csupán mellékesen esett szó és hamar visszatértek a ki-kinek a rokona közkedvelt témához. Az érdemi megállapodás természetesen a férfiak között született, erről Andor tud beszámolni. Az édességek és juice után (amikor már egy falat sem ment le a torkomon) átvittek a büféhez vacsorázni. Egészen a vacsora végéig maga a leendő ara nem is mutatkozott. Külön kérésre és csupán 5-10 percre jött elő megmutatni magát, és ez volt az est záróakkordja.
A megállapodás
A megérkezésünk után a szokásos férfiszalon balhé következett. A helyfoglalás, majd cukorkakínálás után, én (Andor) voltam az érdekes. A honnan jöttem és egyéb hasonló dolgok után mindenki bemutatkozott, és közösen köszöntötték egymást a férfiak. A mellettem ülő leendő vőlegény ilyenkor meg sem szólal, azt hiszem nem is tudott volna úgy izgult. A két családfőn kívül legfőképp az öreg, tisztelt rokonok voltak jelen, hihetetlen tiszteletet és energiát sugárzó megjelenésesükkel, a hagyományos szudáni öltözetben. A mennyasszony apja beszélt hosszan a többiek bólogattak és a végén allah-ra megesküdve, szentesítették a megállapodást. Kézfogások, gratulációk után következett az elmaradhatatlan evés. Az egész ceremónia 10 percig tartott.
A vőlegény remegő kézzel írta mellettem az sms-t, a mellettünk lévő szobában bujkáló mennyasszonynak, hogy minden rendben, megszületett a megállapodás. Az egész megállapodás valóban nagyon komoly és fontos ceremónia volt. Mindkét család gazdag, óriási hagyományokkal rendelkezik és véleményem szerint ezzel az esküvővel mindenki jól jár. Ja, a mennyasszonyt a férfiak természetesen nem láthatták…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése